Nos ahogyan már korábbi bejegyzéseimben többször említettem, az akkori magnókazetta betöltési technika bizony-bizony kurvára időigényessé tette egy-egy játékprogi élvezetét. Egy jobb/nagyobb játék betöltése alapból 5-10 percet vett igénybe. 5-10 idegőrlő percet, hiszen ez még nem jelentette a játék működését. Sokszor a magnókazetta fejét csavarhúzóval állítani kellett, mert az nem úgy érzékelte a szalagon lévő jeleket. És ekkor visszatekerni a kazit a program elejére (figyelve a számlálót) és ismét várni. Ha nem, akkor megint csavarhúzóval állítani a lejátszófejet. És ezt megismételni többször, mígnem sokadjára (4x, 5x, 6x...) sikerült. Így bizony volt hogy vagy 30-40 percet vagy akár 1 teljes órát is igénybe vett míg egy komolyabb játékkal játszani tudtam.
A másik időhöz kapcsolódó érdekesség az volt, hogy a spectrumozás mennyi időt vett el alapból az életemből. Nos én még általános iskola vége felé kaptam édesapámtól a kis gépet - angliai útjáról hozott ajándékként. Sokáig nem tudtam vele mit kezdeni mivel még nem voltak meg a kazettás játékprogramjaim amiket később szakközépben vadásztam be. Tulajdonképpen szakközépiskolás koromban nyomultam vele ezerrel. Megjegyzendő, hogy ekkor már javában kifutóban volt a Spectrum (se infók, se újságok, se semmi) hiszen a C64 és az Amiga volt a sláger. Fősulin meg már olyannyira a PC uralta a Világot, hogy az én kis kedvenc Spectrumom is feledésbe azaz a ruhásszekrény aljára került. De visszatérve az időre: nos szakközép alatt (mivel kolis voltam és csak hétvégenként vehettem elő a gépet) hétvégenként kb. 6-8 órát töltöttem el játékokkal átlagban. Volt, hogy szombat délután elkezdtem és hajnalig játszottam. Volt, hogy haverokkal együtt játszottunk este (nyáron) és arra eszméltünk, hogy kint a sötét csendet megtörte a madarak kora reggeli csicsergése.
Szóval összefoglalva: 'It was great! It was so fucking great!'
